13. fejezet

Az ebéd utáni kis pihenést mi a házunkban töltöttük. Muszáj volt ugyanis már végre beszélnünk hármasban. Emma teljesen ki volt akadva Erik és Milán miatt, mivel nem hajlandók semmiben segíteni nekik, és csak akadályozzák a munkájukat Beával.

-         Tiszta bolond az a két srác. – morgolódott. – Az erdőben megdobáltak minket gallyakkal, mert szerintük ez tök vicces, és mert unatkoztak. Hát kösz már.

-         Ez, azért nem annyira nagyon durva. Szimplán gyerekesek. – mondtam.

-         Azok. Nem is értem, hogy jutottak el idáig ilyen IQ szinttel.

-         Az bizony rejtély. – szólt közbe Lili. – De azért ne gondold, hogy a mi csapatunk is egy álom, mert nem az.

-         Mert, miért? Ti kikkel vagytok egy csapatba, nem is figyeltem. – kérdezte Emma.

-         Na, találd, ki kivel vagyok egy csoportba! – mondtam.

-         Ne már, csak nem?- nézett rám hitetlenkedve.

-         De igen. – válaszoltam mérgesen. – Sajnos.

-         Flórián? – kérdezett rá.

-         Pontosan. Flóriánka. – bólogatott Lili is.

-         Az szívás. – tette a kezét a szájára. – De nem szólogatott be Alexának, ugye?

-         Áh, dehogy csak úgy szólt be, hogy megint sikerült elrontania a kedvemet teljesen. – morgolódtam.

-         Szegény. – szomorodott el Emma is. – És még én azt hittem, hogy az én csapatom a legrosszabb.

-         Hát nem. – vettem egy mély levegőt.

-         De miket mondott? – kérdezte Emma.

-         Tényleg, ezeket még nekem se mesélted el! – szólalt meg Lili is.

-         Okés. Mesélek! Tudjátok, azt a csajt, Emesét, aki a második helyszínen volt. Na, vele összehaverkodtam, és tök jól elbeszélgettünk. Ez már nem tetszett Flóriánnak, és beszólt, hogy milyen dolog az, hogy én mindenféle jött menttel haverkodok. Erre én mondtam neki, hogy ehhez semmi köze, és akadjon már le rólam, meg mondtam neki, hogy ez már lassan a hobbijává fog állni. Erre azt mondta, hogy még nem, de válhat! Ez nekem olyan fenyegetésszerűen hatott.

-         Hát annak tűnik. – helyeselt Emma.

-         Aztán nem tudom miért egyszer csak azt mondta, hogy szeret, én meg az arcába vágtam, hogy nem érdekel, és én meg utálom őt. Ezen úgy láttam ledöbbent. Talán, de tényleg csak talán még rosszul is eshetett neki. De nem érdekel, így járt. Miért kell mindig piszkálnia?

-         Helyes, jól tetted. – ölelt meg Lili. – Így kell ezt csinálni!

-         Köszi. – mosolyogtam rá.

Ilyen és efféle dolgokról beszélgettünk a házba abba a kis pihenő időben.

Amikor vége lett a szabadidőnek kimentünk a kultúrház elé, és ott vártuk a táborvezetőnket. Nem sokára jött is.

-         Bocsánat, ha megvárattalak titeket. – kért elnézést. – Szóval a mi táborunkban az a szokás, hogy minden este gyújtunk tábortüzet, és a köré gyűlve énekelünk, zenélünk. Utána pedig a csillagokat fogjuk kémlelni és vizsgálgatni. A tábortűzünk, ott van lenn. – mutatott az erdő fel, ahol már valóban égett nagy lángokba a tűz. – Na, menjetek le oda, addig én viszek pár hangszert!

Az osztály szépen lassan lekullogott a tűzhöz, majd körülötte elhelyezkedtünk. Hozta a táborvezetőnk nem sokára a hangszereket is. Nagyon ügyes volt, mert mindenkinek jutott valami. Én egy dobot kaptam. De jó ezt nem lesz túl nehéz megszólaltatni. Csak ütöm ütemesen, és már kész is. Örültem a dobnak. De nem mindenki volt ilyen szerencsés. Erik például egy gitárt kapott, amit elsőnek nem is tudta, hogy, hogy kell fogni, de azért az ördögvilla a kezén már ott volt. Nagyon metál. Miután mindenki megbarátkozott a hangszerével elkezdtünk valami dallamot játszani, amit a táborvezetőnk irányított. Eriknek mázlija volt, mert csak egy húrt kellett pengetni. Megúszta.

-         Valaki tud közületek gitározni? – kérdezte a táborvezető. – Játszhatna nekünk egy – két tábortüzes dalt.

-         Én tudok. – emelte fel a kezét Flórián.

Erik odaadta Flóriánnak a gitárt. Pár pillanatig várt majd elkezdte játszani a Nyolc óra munkát, a Közeli helyeket és a 67-es útont, mi pedig vidáman énekeltük.

Nem is tudtam, hogy Flórián tud gitározni. Jó mondjuk kint biztos volt rá lehetősége, de én bevallom őszintén nem néztem volna ki belőle.

-         Játszhatok még egyet? – kérdezte.

-         Persze. – örült a táborvezetőnk.

-         De nem tábortüzes dal.

-         Nem gond. Játszd nyugodtan, mi majd hallgatjuk!

-         Köszönöm. – rámosolygott a nőre, majd rám nézett és elkezdett játszani.

-         Ha valaki ismeri, nyugodtan énekelheti! – nézett ismét csak rám.

Elkezdet játszani. Az első pár hangból felismertem a dalt, Cserháti Zsuzsa Elfelejtet dal. Régen, amikor szerelmesek voltuk azt mondtuk midig Flóriánnal, hogy ha egyszer szakításra kerül a sor, akkor ezt fogjuk énekelni, és akkor újra össze fogunk jönni. Ma már tudom, hogy ez nem lehetséges.

Megállt a zene, és mindenki engem nézett.

-         Énekelj, kérlek! – nézett rám.

-         Nem szeretnék. – mondtam, és mindenki engem és Flóriánt nézte.

-         Énekelj már, na! – bökött meg Lili.

-         Kezdd, előröl! – kértem.

-         Rendben. – elmosolyodott és előröl kezdte.

-         Visszahoz egy régi perc, megidéz egy fénykép… - énekeltem.

Az osztálytársaim pedig halkan figyeltek minket.

Teli voltunk élettel

Szabad volt a szívünk

És én úgy hittem

Sose kell félnünk

Hova lett a boldogság

Hova a sok álom

És ami nincsen már

Miért kell

Hogy fájjon

Nem számít, hogy

Hány év messzeség

Az a perc ma sem múlt el még

Itt az éjjel

És te nem vagy már velem

Hogy fogd a két kezem

Úgy, mint régen

És ha hívlak

Tudom, senki nem felel

Csak egy elfelejtett dal

Sír a szélben

Fejeztem be a dalt, és csordult ki a szemem sarkából egy könnycsepp. Az osztálytársaim tapsoltak, füttyögtek, úgy látszik tetszett nekik a műsor.

-         Ti együtt vagytok? – nézett rám és Flóriánra a táborvezetőnk.

-         Nem. – válaszoltam gyorsan.

-         Sajnos még nem, de rajta vagyok az ügyön. – mosolygott Flórián.

-         Hajrá! Szurkolok nektek, összeillenétek! – mosolygott a táborvezetőnk.

-         Nem kell reménykedni, én nem látok rá reményt. – mondtam röviden.

-         Alexa! – bökött meg Emma. – Ez nem volt szép.

-         Nem igazán érdekel.

Nem értem az embereket. Azért mert el tudunk énekelni együtt jól egy dal, az még nem azt jelenti, hogy holnaptól járni fogunk. Nekem még ott van Olivér és egyébként is még csak barátnak se veszem Flóriánt. Hogy tudnám egyszerre szeretni és gyűlölni? A kettő nem megy egyszerre, így inkább gyűlölöm, az úgy könnyebb.

A tábortűz után még néztük az eget, és vizsgálgattunk a csillagokat , majd elmentünk tusolni és bezuhantunk az ágyunkba. A mai nap után nagyon jól tudott esni a kényelmes, pihe puha ágy.