7. fejezet

Reggel a tükörbe nézve a hajam olyan volt a sok forgolódástól, mint egy szénakazal. Minden hajszál szanaszét meredt, és úgy néztem ki, mint ha éppen áram csapott volna belém. Körülbelül így is éreztem magam. Fájt mindenem, és semmi kedvem nem volt ki kelni az ágyból. Szívem szerint visszabújtam volna, és körülbelül egy évig ki se bújtam volna onnan. De sajnos ezt nem tehetem. Mennem kell iskolába, és nem fognak csak azért írni nekem igazolást, hogy egy napot hiányozhassak, mert nekem lustálkodni támadt kedvem. Ez van, így jártam.

A suliban is egész nap csak feküdtem a padon, és próbáltam elaludni szünetekben, kevés sikerrel.

- Valami baj van? Rosszul vagy? – ült le elém Lili és Emma aggódó arccal.

- Hagyjatok! – mondtam, majd visszaraktam a fejem a padra.

- Mi történt veled? Nem vagy valami túl jó bőrben. – mondta Emma.

Szó nélkül feküdtem a padon. Nem igazán érdekeltek. Tőlem aztán mondhatnak bármit, egy időre biztosan felejtsenek el. Nincs kedvem velük beszélgetni.

-         Nem készülsz semmi meggondolatlanságra, ugye? – kérdezte Lili.

Furcsa, még soha nem hallottam ilyennek a hangját. Olyan volt, mintha féltene, bár biztos csak képzelődök. Ez egyáltalán nem valószínű.

-         Mondj már valamit! – rázott meg.

-         Mit mondjak? – emeltem fel a fejem a padról, és néztem velük farkasszemet. – Hogy úgy gondolom, hogy ti akarjátok irányítani az életemet helyettem?

-         Alexa, ezt te is nagyon jól tudod, hogy nem így van. – mondta Lili.

-         Ha nem hogy?

-         Csak egy tanács, ötlet, feltételezés volt. Semmi több.

-         Jah, amit nekem haladéktalanul teljesítenem kell.

-         Alexa, ez nem így van! – szólalt meg Emma. – A barátnőid vagyunk, nem akarunk mi neked rosszat, csak egy feltételezés volt, ha nem gondolod helyesnek, vagy jónak, minek akadtál ki rajta? Akkor simán átsuhantál volna felette, de nem. Elgondolkoztál rajta, hogy így kéne tenned.

-         És ha tényleg elgondolkoztam, akkor mi van? – kérdeztem. – Semmi közötök hozzá.

-         Az, hogy már második éve hű barátnőid vagyunk! Bármit elmondhatsz nekünk, nem mondjuk el senkinek, nem adjuk tovább. Bármiben segítségre van, szükséged segítünk, és legyen bármilyen rossz napod, akkor se sértődünk meg a sértegetéseiden, mert ismerünk, és szeretünk. És azt hiszem mindig ott állunk melletted jóban, rosszban. – fakadt ki Lili.

-         Igazatok van. – hajtottam le a fejem, és elkezdtem sírni. – Egy undok dög vagyok, hogy így bánok a barátnőimmel. Meg sem érdemellek titeket.

-         Ez nem igaz. Csak néha bolond vagy, de mindenki néha, szóval nem nagy bűn. – mondta Emma.

-         Ne haragudjatok rám, de annyira rosszul esett. Bár igazatok van abban is, hogy tényleg elgondolkoztam rajta. Nem tehetek róla.

-         Nem haragszunk. – ölelt meg Emma. – Szeretünk, hiszen a barátnőnk vagy.

-         Néha olyan bolond vagy, de így legalább nem unalmas az élet melletted. – mosolygott Lili.

-         Nagy ölelés! – mondta Emma.

-         Jaj, nem engem hagyjatok ki az ilyen és efféle gyerekességekből, nem szeretem a túlzott érzelem kifejezést! – próbált menekülni Lili, de Emma visszafogta.

-         Nem fogsz belehalni! – mosolygott Emma, és megszorongattuk közös erővel Lilit.

-         Ne már! – nyöszörgött Lili, de mi nem engedtük el, csak mosolyogtunk, és nevettünk.